2014. január 30., csütörtök

Hetedik rész: Újra jóban vagyunk?!


Sziasztok! :) Bocsánat a késésért, de alig volt időm. :/ Kárpótlásul néhány képet dobáltam a részbe, és dupla résznyi hosszúságúra írtam. Remélem tetszik majd.
Jó olvasást! x
Emily:

" Alig várom már a délután hármat, ugyanis a mai napon kiruccanunk egy kicsit. A szomszédos városban egy nagyobb fesztivál veszi kezdetét. Lesz ott minden féle jó: koncertek, körhinták, különböző sátrak és persze rengetek jó pasi. Rájöttem, hogy jó lenne már foglalkozni a szerelmi életemmel is. Tudom nehéz azzal foglalkozni ami nincs, de most már el kéne kezdeni fiúk után nézni. Csak ezt otthon meg ne tudják. Ezért mondtam anyáéknak, hogy inkább busszal megyünk oda. Zoe, és nem rég kiderült, hogy Tia és a húga - Carla - is jön velünk. Ebéd után elmentem fürdeni és hajat mosni. Elintéztem a szokásos dolgaimat, majd egy félórás válogatás után megtaláltam a megfelelő ruhámat. Egy rövid farmernaci és egy haspóló. Fekete táskámba bele pakoltam a pénzem, irataim és persze egy félliteres víz, amit anyám tuszkolt be a táskába. A pia mellé jó lesz.-gondoltam magamba. Gyors felnéztem még facebookra és kiírtam, hogy kivel és merre megyünk. Mert miért ne?! Legalább ha keres valaki tudja, hogy hol vagyunk. Na de mindegy. Gyorsan magamra kaptam a fekete lapos conversemet, majd elköszönve siettem ki a buszmegállóba. Már ott vártak a Twist tesók - Tia és Carla.
- Sziasztok!- adtam nekik két puszit.
Érdekes azért, hogy amikor nincs ott Shanon mindenki tök normálisan tud viselkedni. Alig várom, majd azt az egy vagy talán még több hetet, amikor nyaralni mennek. Ugyanis minden évben lelépnek Hawaii-ra nyaralni. Végül is akik megtehetik, miért ne?!
- Mikor jön Zoe? Lassan jön a busz.-kérdezte Tia.
- Már ott jön.-néztem az utca végébe és megláttam a rohanó csajt.
- Huuuh! Azt hittem lekésem!-lihegett Zoe.
- Mi is!-nevettem a többiekkel.
- Vissza kellett szaladnom a fényképező gépért, most na!-mondta, majd amikor elrakta a táskájába megjelent a busz. Megvettük a jegyeket, majd a hátsó ötösön helyet foglaltunk. Útközben kitárgyaltuk az első úti célunkat a vattacukrost. Negyed óra zötykölődés után már meg is érkeztünk egy nagy fesztivál sátor elé. Kiderült, hogy lepecsételt karszalagot kell venni, így beálltunk a sorba és vártunk.
- Na akkor meg keressük a vattacukrost?-kérdezte Carla, miután beengedtek minket a fesztivál területére.
- Aham!-mondtuk egyszerre Zoéval.
Rengeteg ajándék és egyéb finomságok között ott bújt meg a mi kedvencünk.
Mindenki rózsaszínt vett kivéve persze én. Nekem a kék jobban tetszett, így egy hatalmas kék finomsággal indultam útnak.
- Héé! Várj meg!-kiáltotta utánam Zoe.
- Többiek?
- Megnézik milyen koncert lesz. Majd jönnek.-válaszolt.
- Oké.-rántottam meg a vállam, majd egy helyben toporzékolni kezdtem.
- Mi van? Pisilni kell?-nevetett ki Zoe.
- Aaahj! Nézd ott vannak helyes pasik a céllövöldénél.-mutattam oda.
- Hmm, nem rossz. Talán lőnünk kéne.-mondta, majd rögtön elindultunk arra.
Azonban én előbb értem oda, ezért a vattacukromat arrébb húzva az arcomtól, így szóltam:
- Sziasztok! A barátnőm Zoe lőni szeretne.-mondtam ki, mire a drága barátnőm szúrós tekintettel nézett rám.- De sajnos nem igazán profi, segítenétek neki?-tettem hozzá kérlelő hangnemben.
- Persze!-mondta az egyik srác, és már kint a volt a pultból, és Zoe mellé állt.
Én jót nevettem ezen, főleg Zoe arckifejezésén, de utána inkább tovább ettem a cukrom.
Perceken belül  már úgy flörtölgettek egymással, hogy rossz volt nézni. Persze egy csomószor meg kellett mutatni neki, hogy kell lőni - hiszen akkor hátulról hozzá simul - de legalább ingyen volt. Kicsit arrébb sétálva megnéztem a mellettük lévő árust, amikor valaki mögém lépett és egy 'hello Emily'-t motyogott. Azonnal hátra fordultam és meglepetten bámultam Harry zöld szemeibe.
- Szia! Hát te?-léptem egyet hátrébb, mert túl közel volt.
- Jöttük a koncertre a srácokkal.-mondta, majd a tetováló sátor felé mutatott, ahol a három jómadár - Matt, Tom és Aron - nézelődött.
- Az jó. Amúgy milyen koncert is lesz?-nevettem fel, mire ő is jó ízűen elnevette magát.
- Nem tudod milyen koncert lesz? De akkor miért jöttetek ide?-kérdezte.
- Öhm ..-gyorsan úgy csináltam, mint aki elgondolkodik, majd meglebegtettem előtte a vattacukrot. - Hát ezért! Na jó nem, épp most ment el Tia megnézni, hogy kik lépnek fel.
- Akkor szerencséd van. Én előbb elárulom neked, hogy kik lépnek fel.
- Okééés!-mondtam, majd leszakítottam egy nagy falatot a cukromból.
- Egy feltétellel!-mondta, mire csalódott képet vágtam, de azért hozzá tettem:
- Pedig éppen megakartalak kínálni!-csücsörítettem le számat.
- Nem eszek ilyesmi. Bocs.-mondta fintorogva.
- És mi a feltétel?-tereltem a témát, mert nem akartam, hogy megint beflegmázzon.
- Az, hogy koncert után felülsz velem az óriáskerékre.
- Háát nem is tudom!-gondolkodtam el, hiszen akkor ott kettesben leszünk és kénytelenek leszünk beszélgetni. Jó igaz, hogy most is beszélünk de csak ilyen alap, egyszerű dolgokról. Ott tuti valami konkrét téma lesz, hiszen miért akarna akkor ennyire kettesben lenni?!
- Na már! Mindjárt kezdődik a koncert! Szóval, megmondom ki lesz, aztán elmegyünk megnézzük, és utána megyünk egy kört, és ennyi. Na jó üzlet, nem?-mosolygott rám.
- Jó oké!-egyeztem bele.- De csak egyet!-mutattam a kezemmel egy egyest.
- Nervo!-mondta ki lazán, majd így szólt:- Ott találkozunk!
Várj! Mi van? Nervo?! Úristeeeeen! Nervo????? Nagyon nagy kedvenc!! De jó! De mi, most hova lett?-néztem körbe. Eltűnt az összes fiú. Háát ez tök kedves volt tőle, ide jött megegyezni, és amikor belementem, lelépett. Nagyszerű!-gondolkodás közben megkerestem Zoet, aki már Tiáékkal volt.
- Em! Ne tudd meg kik lépnek fel!-kiabálta felém Tia.
- Tudom! Nervo!
- Mi? Honnan?-kérdezte Zoe.
- Harrytől!-mondtam, majd lassan indulni kezdtünk a színpad felé.
- Harry? Itt van?-kérdezett rá Carla.
- Aham, a többi sráccal.-válaszoltam.
- Az fasza! Azt hittem végre lehetünk egy napot nélkülük.-bosszankodott Zoe.
- Én is! Ja, és utána mennem kell vele egy kört az óriáskeréken.
- Szívás!-nevetett ki Tia, viszont amikor kidugtam rá a nyelven mind elröhögtük magunkat.
Kicsit előrébb sétálva Zoe a fülebe súgta:
- Lehet jó is lesz, így legalább kitudod deríteni, miért akar ennyire kibékülni!-igazat mondott, még, jó hogy beszámolok neki mindenről, és így a legjobbkor tud adni tanácsot.
- Igaz! Ha már úgy se kerülhetem el ezt a beszélgetést, legalábbis ma nem, akkor én irányítsam. Köszi.-pusziltam meg az arcát a jó ötlete miatt.
Végre megérkeztünk a színpad elé pontosabban a hatalmas tömeg mögé. De hála a mi alacsony Carla barátnőnknek, aki befurakodott előre. Így egy egészen jó kis helyet szereztünk magunknak. Perceken belül a fények felvillantak, és a bemondó köszöntötte őket.


Félórán belül hatalmas parti alakult ki. Imádom ezt a két csajt, valami kibaszott jó zenét csinálnak. Egész végig ugráltunk, táncoltunk, énekeltünk. Egyszóval őrületes parti volt ma este.
Bőven tíz óra után szünetet tartottak. Mi is elindultunk valami innivalót szerezni, amikor rezegni kezdett a telom.
Most egy körhinta? Harry.x
Aahj mivel úgyse adja fel, és a szünet legalább egy órás lesz, ezért vissza írtam, hogy oké. Megírta a pontos koordinátát, hogy hol találkozzunk, így elindultam oda. Közben persze dobtam a csajoknak is 1 sms-t, hogy Harryvel vagyok. Tíz perc után - a nagy tömeg miatt - elértem a találka helyét, de Harryt sehol sem láttam. Azonban pillanatokon belül két jegy tűnt fel a szemem előtt.
- Mi a .. ?-fordultam meg, mire Harry mosolygós arcába bámultam bele.
Jesszus, mióta mosolyog ennyit?! Eddig valahogy fel sem tűnt, vagy talán azért mert eddig nem mosolygott ilyet sokat. Legalábbis ha a többiekkel van.  Lehet, hogy én vagyok rá ilyen jó hatással?! Ááá dehogy, csak viccelek.
- Na mehetünk?!-kérdezte, majd szó nélkül megragadta a kezem és oda húzott a körhintához.
Beálltunk a sorba és kis tolakodásnak hála, pont befértünk az első körbe. Mikor helyet foglaltunk körbe néztem, és meglepődtem a hinta magasságán. Rohadt magas volt.
- Hány óra alatt érünk körbe?!-poénkodtam.
- Ő asszem csak félórás.-mondta, majd rám kacsintott.
Mi volt ez a kacsintás?! ... Ó jaaj, leesett. Azt jelenti, hogy félóra kettesbe. Szuper! Megindultunk, reflexből görcsösen szorítani kezdtem a kapaszkodót, mire Harry csak felnevetett.
- Ne félj már ennyire, tök lassú!-mondta percek múlva, majd elengedett mindent, és felém fordult.
Ezek után én is rájöttem, hogy tényleg lassan megyünk, így engedtem a szorításon. Bár azért még fogtam, hiszen himbálózik, de igyekeztem én is felé fordulni. Egymás szemébe bámultunk néhány percig, majd amikor kezdett kínossá válni a dolog pislogtam, és megköszörülve a torkom így szóltam:
- Amúgy miért az óriáskereket választottad feltételnek?
Elmosolyodva így szólt: - Először is mert gyönyörű innen a kilátás.-mondta, mire körbenéztem, de ő hozzá tette, hogy 'fentről', majd folytatta: - Másodszor pedig ketteseben, normálisan akartam veled beszélni.
Én tudtam..-ez visszhangzott a fejemben. Nagyszerű, akkor beszélgessünk!
- Oké.-néztem el ismét, majd egy kevés hallgatás és néhány sóhaj után megszólalt:
- Szóval ... elég nehéz erről beszélni, de el szeretném neked mondani.-mondta majd egy nagyot nyelt, elég fontosnak hangzik ezért teljes testemmel felé fordultam.
- Az a helyzet, hogy azért viselkedek néha bunkón, mert nem akarom, hogy senki közel kerüljön hozzám. Ugyanis nem akarok újra elveszteni valaki olyat, aki sokat jelent számomra.-nézett oldalra és tudtam, hogy itt a szüleire gondolt.
- Harry, a szüleidre gondolsz?-kérdeztem rá azért félénken.
Bólintva jelezte, hogy igen. Újabb csönd, mire már azt hittem nem fog megszólalni többet, de folytatta:
- Nehéz elmagyarázni, de tudnod kell, hogy ebből adódóan vagyok a haverok előtt és melletted két különböző stílusú ember. Így szoktam meg, hogy nincs senki mellettem, és mindig a kemény, laza srácot kell adnom a bandában. Sajnálom, ha ez miatt megbántottalak. Nehéz volt azaz időszak számomra, amikor elköltöztem otthonról, és itt csak így fogadtak be. Ezért muszáj így viselkednem. De veled furcsa mód tudok normális lenni. Amin én is meglepődtem.-nevetett fel kínosan.- Furcsa mód megsajnáltalak, bocsánatot kértem tőled vagyis egyszerűen bántott a dolgok, és kiakartalak engesztelni. Eddig nem éreztem ilyet, eddig leszartam mindent és mindenkit. De most is ..-megrázta a fejét, mint aki azt mondja, hogy ez hihetetlen, majd így folytatta:- itt vagyok veled egy óriáskeréken, és őszintén beszélek magamról. Ez mind a te hibád!-vádolt meg játékosan, majd oldalra nézve jelezte, hogy végzett a mondókájával.
- Na háát! Erre nem számítottam.-mondtam ki őszintén.- De így legalább megértem a furcsa viselkedésedet, amikor ott vannak velünk a többiek is.
- Akkor megbocsájtasz?-mosolygott ezerrel.
- Igen Harry!
- Akkor újra jóban vagyunk?
- Igen Harry!-nevettem fel én is.
Azonban utána néhány percig csak bambultunk, majd egy kezet éreztem a korláton pihenő kezemen.
- Nézd, felértünk!-kiáltotta.
Meglepve a kezéről az arcára, majd gyorsan a tájra kezdtem el fókuszálni, hiszen egy kicsit zavarba jöttem. Azta! Mennyi ember és milyen jók a fények! Tök szép innen minden!
- Rohadt jó így sötétben!-szólalt meg a fülem mellől, ugyanis közel hajolt, hogy jól kilásson az én oldalamon is.
Mikor kinézelődtem azon az oldalon, fordultam volna meg a másik irányba, de beleütközzem az arcába. Kicsit nevetni kezdtem, viszont amikor belenéztem a szemeibe a szám egyből kiszáradt. Esküszöm többször is ránézett az ajkaimra, és azt hittem meg fog csókolni. Komolyan .. éreztem a bizsergést köztünk. Milyen jó lett volna már, ha az első csókom vele az óriáskerék tetején lett volna. ... Jesszus! Miért fantáziálgatok a csókjáról?! Állj!-mondtam magamnak abban a pillanatban, amikor ő elmosolyodott és hátra dőlt. Ezek szerint tévedtem, nem akart meg csókolni. Így hát a táj bámulásával tereltem el a gondolataimat Harry érzéki szájáról."

5 megjegyzés:

  1. Extra jó lett!!!:) B*szki azt hittem, hogy megfogják csókolni egymást...:D De nem! *-* Imádom!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik a blogod:))
    Díj vár nálam!:D http://themysteriousvoicesand1d.blogspot.dk/2014/01/elso-dij.html
    Csak így tovább;) Xo

    VálaszTörlés
  3. NAGYON NAGYON JÓ VOLT :)) SIESS A KÖVIVEL <3

    VálaszTörlés
  4. köszönök mindent . :)) :* igyekszem a hétvégén befejezni <3

    VálaszTörlés