2014. február 16., vasárnap

Kilencedik rész: Barátság extrákkal. (+16)


~ Sziasztok! :) Meghoztam az új részt, ami egy kicsit durvább a szokásosnál.
Remélem így is tetszeni fog, ugy
anis kezd a történet a címhez hű lenni. 
(A zenét olvassátok is, nem véletlen, hogy magyar szöveggel hoztam. ;)
Várom a komikat és a pipákat. Jó olvasást. x
Emily:

" A zene hangosan szólt a szobámban, miközben kint szakadt az eső. Sötét volt, ezért az egyik kis lámpám világította be halványan a szobát. Elterülve feküdtem az ágyon, majd kopogást hallottam az ajtón.
- Tessék!-kiabálta ki, majd a felcsúszott toppomat lehúztam a derekamig.
- Szia!-dörmögött valaki, amikor kinyílt az ajtó.
- Szia!-köszöntem meglepődve, amikor felismertem a göndör fürtjeiről Harryt.
- Rám érsz?-nevetett a szó használatán.
- Hát persze.-kacsintottam rá és rámutattam az ágyra, majd mindketten leültünk.
Zenét kicsit lejjebb halkítottam, de azért jó volt alapzajnak. Pár percig bámultuk egymást, vártam hogy megszólaljon, azonban nem mondott semmit.
- Miért jöttél?-kérdeztem rá félénken.
- Mert érezni akarlak!-mondta ki tisztán a szavakat, mire én levegőt is elfelejtettem venni.
- Tessék?-dadogtam.
- A múltkori csók óta, nem birok magammal.-szorosan mellém húzódott.- Újra érezni akarlak!-hajolt egyre közelebb, majd mielőtt pislogni tudtam volna a száját rá tapasztotta a számra és érzékien falni kezdte.
- Ha.. Harry!-toltam el magamtól egy nagyon picit.
- Hmm?-mondta miközben megnyalta a saját ajkait.
- Nem lenne szabad ezt!-dadogtam, hiszen nem bírtam levenni a szemem a csóktól megduzzadt nedves ajakiról.
- Em, tudom, hogy te is akarod!-tűrt egy tincset a fülem mögé, majd a kezét hátra vezette a tarkómra és magához húzott.
Pontosabban magára rántott, így elterülve az ágyamon rajta feküdtem. Nem tudom mitől féltem jobban, attól, hogy bármelyik pillanatban bejöhetnek anyáék és eltilthatnak mindentől. Vagy attól, hogy Harrynek igaza volt. Tényleg akartam ezt.
De a félelem pillanatokon belül izgatottságba csapott át, ezért kényelmesen elhelyezkedtem rajta és keményen csókolni kezdtem. Nem tudom mi ütött belém, de az hogy bármikor bejöhetnek és, hogy itt van alattam egy srác, annyira felizgatott, hogy lassan ringatózni kezdtem a csípőmmel az ágyékán. Erre Harry belenyögött a csókba, mire kuncognom kellett. Állát majd a nyakát kezdtem el apró puszikkal behinteni, amikor így szólt:
- Ezt most vissza kapod!-és abban a pillanatban megforgatott, és már alatta is voltam.
Kezeimet a fejem fölé tolta és ott egy kézzel megtartotta. Addig a másik kezével az oldalamat simogatta és gyűrögette fel a toppom. Mivel a kezeim a fejem fölött voltak, a melleim akaratlanul össze nyomódtak. Ezt ő is kiszúrta és szájával megtámadta azt a területet. Erre egyre hangosabban sóhajtozni kezdtem. Gondolkodni egyáltalán nem tudtam, főleg amikor megtalálta a nyakam legérzékenyebb területeit. Harapni, nyalni, szívni kezdte, ami még jobban felizgatott. Végre elengedte a kezeimet, így a kezeim közé tudtam venni az arcát és felhúztam egy forró csókra. Nekem dörzsölte a már félig megkeményedett férfiasságát, mire válaszul bele haraptam az alsó ajkába. Egymás szemeibe néztünk néhány pillanatig, amikor hirtelen megéreztem kezét a nadrágommal babrálni. Mielőtt szólni tudtam volna már be is nyúlt, és bugyin keresztül simogatni kezdett. Szemeim azonnal lecsukódtak, de közben elmormoltam egy 'Harry! Ezt nem szabadot!"-ot mire csak annyit mondott, hogy 'Shh!' és lágyan megcsókolt. Egyszerűen szét estem a keze alatt .. nem érzékeltem már a külvilágot, csak magával ragadott az élvezet. Ezért hagytam, hogy a bugyim alá nyúljon és ritmusosan simogasson. Szemeim túl nehéznek bizonyultak, hiába mondta, hogy látni akarja őket, nem bírtam nyitva hagyni sokáig. Egyre gyorsabban simogatott, miközben a nyakammal játszott. Néha ujjai lejjebb vándoroltak, majd amikor tudta, hogy elég nedves vagyok már, felcsúsztatta az egyiket. Egy elég hangos nyögés szaladt ki a számon, mire ő csak szexin elmosolyodott és megpuszilt. Egy darabig ki-be húzogatta, majd amikor egyre szaporábban vettem a levegőt, érezte, hogy közel vagyok. Így visszatért a csiklómhoz és durván dörzsölni kezdte.
- Annyi mindent szeretnék a nedves kis testeddel csinálni!-súgta bele a fülembe, mire összerándultam.
Imádom, ha mocskos dolgokat súg nekem, ugyanis ettől még jobban beindulok. Ezt ő is észre vette, hiszen folytatta:
- Megakarlak kóstolni mindenhol! Felakarlak falni!
- Haa.. Harry! Olyan közel vagyok!-lihegtem.
- Gyerünk gyönyörűm! Engedd el!-puszilgatott össze vissza, miközben az ujjai fürgén mozogtak.
Mikor már azt hittem végre megkönnyebbülök és úrrá lehetek a remegő testemen, tompa rezgést hallottam. Kinyitottam a szemem és furcsa dolgot láttam. A szobámat nappal ..  amint körbe néztem, rájöttem, hogy egyedül vagyok. Mi van?! Ezt nem értem. Pislogtam még párat és vártam, hogy vissza jöjjön az a kép, ami a fejemben volt. De perceken belül rájöttem, hogy az nem volt valós. Az csak egy álom volt. A valóság az, hogy délután van és elaludtam tvzés közben. Kint pedig verőfényes napsütés, és kaptam egy sms-t. Ezt nem hiszem el! Jézus Mária! Harryvel álmodtam, de még milyet... Ne mááár! Volt egy erotikus álmom Harryvel! Úristen. Milyen jó volt! Mármint nem .. vagyis nem volt rossz. De ez akkor is durva.-hitetlenkedtem, majd közben megnyitottam az sms-t.
Fél 6-kor nálam bandázunk. :) Aron
Vissza akartam írni, hogy kikkel, de úgyis tudtam, hogy Harry ott lesz. A csók óta nem is találkoztunk rendesen, csak így futólag. És ezért na meg az álom miatt, kicsit idegesen kezdtem el készülődni ugyanis öt óra múlott. Magamra kaptam egy kis szoknyát és egy fehér toppot, majd egy lapos topánkát és már indultam is.

Olyan fél-11 körül lehetett, amikor vége lett a második Star Wars filmnek. A fiúknak köszönhetően kezdtük el nézni az első részétől, ugyanis 4 fiú ellen Zoe és az én szavazatom nem sokat ért.
- Ugye nem akarjátok elkezdeni a harmadik részt is?-kérdeztem rá reménykedve.
- Ó dehogynem! Ráértek fiúk, igaz?-kérdezte Aron, majd amikor mindenki bólogatott, elindult a dvd lejátszó felé.
- Asszem addig bekapom valamit!-mondtam, majd a konyha felé menekültem.
Igen menekültem, ugyanis nem akartam több Csillagok Háborúját nézni, másrészről Harry égető tekintete elől is. Olyan érzés volt, mintha levetkőztetett volna a szemével. Nem tudom mi lelte, de már mióta megjöttem furcsán nézz rám.
Először töltöttem egy pohár vizet a csapról, amikor valaki mögém lépett és a kezemet elkapva oda rakta a nadrágja dudorodó részéhez. Meglepődve, sőt azt hiszem tátott szájjal bámultam rá, addig amíg meg nem szólalt:
- Azt hittem be szeretnél kapni valamit!-röhögött fel, majd elengedte a kezem.
Pillanatnyi lefagyás után, rájöttem, hogy átvert. De ha te is így, akkor én is így!-gondoltam magamban, majd még közelebb léptem hozzá és a kezemmel simogatni kezdtem.
Harry a váratlan tettemre hangosan felnyögött, és lehunyta a szemét.
- Nem laknék jól vele!-incselkedtem, majd amikor abba hagytam neki, és vissza akartam fordulni, elkapta a karom és magához rántva lesmárolt. Hozzám nyomva a testét szorított oda a konyhapultnak. Végre tudtam élvezni a csókot, ugyanis most nem volt erőszakos vagy sürgető. Olyan volt mint az álmomban édes és forró. Egyből eszembe jutott az álmom és féltem, hogy ez is csak egy újabb. Ezért vállaira tettem a kezem és megszakítva a csókot megszólaltam:
- Mit csinálunk?!-döntöttem a homlokom az övének.
- Minek tűnik?-kérdezett vissza, majd adott a számra egy puszit és tovább folytatta:- Mióta bejöttél ebben a ruhában tudtam, hogy nem fogok tudni neked ellenállni. A múltkori csók óta újra akarlak érezni.
- De Harry! Mi csak barátok vagyunk!-emlékeztettem.
- Most már barátság extrákkal!-vigyorgott ezerrel, majd újra megcsókolt.
Nem tudtam még fel dolgozni az iménti dolgokat, de visszacsókoltam neki, úgy, hogy minta elbúcsúznék. Ugyanis miután vissza mentünk a nappaliba én fáradságra hivatkozva elköszöntem és haza jöttem. Harry írt facebookon, hogy 'minden rendben?', de nem írtam neki vissza. Muszáj lesz ezt átgondolnom, biztos jó ötlet ez a barátság extrákkal dolog?! Nyilvánvaló, hogy nem birok neki ellenállni, amikor ilyenek művel velem. De nem biztos, hogy menne nekem ez így. Azt viszont tudom, hogy jó vele .. csak sajnos ennél több úgy se lehetne köztünk."

11 megjegyzés:

  1. Mint mindig most is fantasztikus résszel leptél meg minket! :)
    Nagyon tetszik, egyszerűen imádom az egész történetet! :D♥
    Várom a folytatást! Csak így tovább! ;)
    Puszi♥

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó, mint az eddigi részek!!! Várom a következőt!!!!

    VálaszTörlés
  3. Szia :) nagyon jo ez a blogod is, akárcsak a five ways!:) nekem és a barátnőmnek van egy kozos blogunk.benéznél hozzánk?ha válaszolsz, linkelem! :) :*

    VálaszTörlés
  4. sziaa :) köszi :* ha lesz időm mindenképp benézek :)

    VálaszTörlés
  5. ezaaaaaaaaaz erre vártam csak nem tudtam hogy írjam meg de most örülök hogy lehet névtelenül is komizni mert akkor mostantól mindig fogok;) amugy IMÁDOM a blogod nagyon jó és a részek is fantasztikusak várom a folytatást:) siess vele<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocsi .. :$ de csak most jöttem rá, hogy nem állítottam be :) de örülök, hogy ezentúl írni fogsz . xx és köszönöm ♥

      Törlés
  6. http://kobortamara.blogspot.hu/?m=1 :) véleményt is mondanál majd hozzá?(csak ha szeretnél :D)Köszi :) :*

    VálaszTörlés
  7. Sziaa imádom a blogod.*---- csak gratulálni tudok, hogy ilyen remekül írsz és mert ennyire tehetséges vagy.:) Siess a következővel..:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon köszönöm :)) ma sikerült neki állnom de nem tudom, hogy sikerül befejeznem .. :/ de igyekszem . x

      Törlés