2014. március 30., vasárnap

Tizennegyedik rész: Elcseszett egy helyzet ez!

 

Emily:

" Ránéztem a falon lévő órára, és észre vettem, hogy 15 perc múlva indul a vonatom.
- Mennem kell!-álltam fel a fotelből, majd elköszöntem unokanővéremtől.
- Gyere máskor is!-mondta, majd hozzá tette, hogy legközelebb azért kéretőőzek el.
- Persze! Ez most egy hirtelen döntés volt, unatkoztam.-hazudtam, mert nem akartam beszámolni a Harrys dolgokról.
- Azért jó volt látni!-adott két puszit, majd elindultam az állomásra.

*

Mikor otthon leszálltam a vonatról már teljesen besötétedett. Kicsit félve haza fele indultam. Persze nem a sötétségtől féltem, hanem anyáéktól, hogy mit fognak szólni a mai lelépésemhez. A parkon mentem most keresztül, amikor valami hangot hallottam. Valami nyikorgást. A hinták felé néztem, és észre vettem, hogy mozog az egyik. Kicsit balra fordulva láttam, hogy egy alak közelít felém. Egyre jobban hátrálni kezdtem, mert nem igazán ismertem fel őt. Amikor egyre gyorsabban szedtem a lábam, felnevetett, majd a nevem kiabálta:
- Emily! Ne rohanj már!
- Harry?!-fordultam meg, viszont a lábaim összeakadtak, és amikor lépni akartam, seggre ültem.
Egyre közelebb hallottam a nevetését, majd egy kezet láttam az orromat előtt.
- Gyere!-rázta meg, majd amikor bele raktam az én kezem, könnyedén felhúzott.
- Mit keresel itt?-kérdeztem tőle, miután leporoltam a ruhám.
- Gondolkodtam.
- Értem.-mondtam, majd lassan elindultam, ő pedig azonnal jött mellettem.
- Mi az?-kérdeztem rá, amikor megláttam, hogy egy nagy mosollyal engem nézz.
- Semmi, csak örülök, hogy találkoztunk.
- Jah, délelőtt nem így tűnt.-mondtam, amikor eszembe jutott, hogy milyen bunkó volt velem ma.
- Tudom, és megszeretném magyarázni. 
- Most?-álltam meg, és a szemébe néztem.
- Igen, kérlek hallgass meg!
- Most nincs kedvem ehhez.-indultam tovább.
- Öt perc lesz!-erősködött.- Mit számít öt perc a mai szökésed után?!-utalt arra, hogy ha még öt percet kések otthonról, akkor is lefognak cseszni. Erre felnevettem, mert tényleg így van.- Gyere!-fogta meg a kezem, és oda húzott egy padhoz, majd leültünk rá.
- Szóval...-kezdtem el, amikor beszéd helyett, csak a kezét tördelte.
- Szóval, egy bunkó voltam ma.-mondta, majd rám nézett.
Nem tudom miért - talán ahogy nézett, és ez az mondata miatt - de majdnem elnevettem magam. Egyszerűen fura volt minden. Észre vette, hogy alig tudtom, vissza tartani a nevetésemet. Szeme egyet csillant, majd az ő szája is felfelé görbült.
- Most mi van?-kérdezett rá szórakozottan.
- Semmi, semmi. Csak úgy néztél rám, mintha választ vártál volna, de én nem fogom azt mondta, hogy: "Igen Harry, egy bunkó voltál ma!".-nevettem fel a végén.
Ő is elkezdett nevetni, azonban egyszer abba hagyta, és ismét komoran rám nézett:
- Tudom, hogy elcsesztem .. egyszerűen nem tudtam, hogyan viselkedjek veled a többiek előtt, vagyis inkább Matt előtt. Furcsa, hogy ő is tudja, nem?
- Harry ..-amikor megemlítette Mattet, egyből beugrott az a sok rossz dolog, amit Harryről mesélt, most már nekem sem volt kedvem nevetni, inkább egyre negatívabb lett a hangulatom.- Matt mesélt nekem néhány dolgot.-mondtam végül.
- Mit?-kérdezte talán rémülten, de biztos, hogy ő is egyre jobban mérges lett.
- Hááát..-jöttem zavarba, majd elnéztem, és inkább így válaszoltam.- nem is ez a lényeg hanem, hogy eléggé rosszul esett, ahogyan viselkedtél velem ma.
- Nem, ne hagyjuk!-állt fel, majd idegesen a hajába túrt.- El kell mondanod, hogy mit mondott neked Matt!
- Őő .. hát azt mondta, hogy csak kihasználod a lányokat, és ha megkapod őket úgy, és ha megunod, akkor keresel másikat.-mondtam ki kicsit félénken, majd lehajtottam a fejem.
- Ez kurvára nem igaz!-kiáltott fel.- Fuu, ha meglátom ezt a hülye gyereket!
- Még Mattre haragszol?-álltam fel, majd elé léptem.- Komolyan?! Ez izgat a legjobban, hogy Matt elmondta nekem a piszkos kis dolgaidat?
- Emily, ebből nem minden igaz!-mondta, majd lehunyta a szemét. Amikor kinyitotta, újra a kezem után nyúlt, majd ismét leültetett minket a padra. - Nézd, ezek a dolgok már nagyon-nagyon rég történtek, és csak két lánnyal volt ilyen viszonyom. Az egyiket azért hagytam el, mert talált mást. A másik pedig egy idő után többet akart. Ennyi. Semmi olyan nem volt, ami miatt szégyenlem kéne a dolgot. Ezért lettem ideges, mert ahogyan te kimondtad, elég szarul hangzott.-nevetett fel megjátszottan.- Viszont te más vagy. Ma nagyon elcsesztem veled, és ezt így néhány óra múlva ismertem csak fel. Rohadtul megijesztett, amikor csak úgy felpattantál a vonatra. Mindannyiunkat megijesztettél. Aztán mikor Zoe rájött, hogy valószínűleg az unokatesódhoz fogsz menni, megnyugodtam, majd ide jöttem. Igaz, hogy több órába telt, míg rájöttem, hogy nem érdemelted meg, hogy ilyen legyek veled. Elcseszett egy helyzet ez, főleg már Matt is tudja. De ha téged nem zavar, akkor engem pláne nem fog.
- Én..-akartam rá válaszolni, de az egyik ujját a számhoz érintette, majd folytatta:
- Viszont azt tudnod kell még, hogy a mi kapcsolatunk az más. Te vagy az egyetlen már nagyon rég óta, akivel ennyire közel kerültem. Tudom, hogy úgy tűnt mintha egész suli idő alatt lett volna csajom, vagy legalábbis kavarnék valakivel. De nem igazán volt mostanában senkim. Még kavarás sem. Viszont téged nem használnálak ki .. és ezért szerettem volna, hogy mindent tudj, és így döntsd el, hogy megbocsájtasz-e nekem?!-nézett a gyönyörű szemeivel rám.
- Huuh, ez elég sok infó volt egyszerre. De azt hiszem rájöttem a megoldásra.-csúsztam közelebb a padon ő hozzá.- Ha úgy csinálunk, mint Matt előtt, mindenki boldog lesz. Szóval..-tettem a kezemet a nyaka köré, majd egyre közelebb hajolva finoman szájon csókoltam.
- Hmmm..-hümmögött.- Szóval?-homlokát nekem döntötte.
- Szóval megbocsájtok. De azt még át kell beszélni, hogy hogyan viselkedjünk a többiek előtt.
- Jó.-mondta, miközben a szeme folyamatosan a számat nézte.- De most nem beszélgetni szeretnék.-majd rögtön ajkaimnak esett, és egy mély szenvedélyes csókban forrtunk össze.

Ui: ez sajnos egy rövidebb rész lett, viszont abból a szempontból fontos, hogy most újra minden oké a kapcsolatukban, sőt ... ;) Kövi részben Harry szemszögéből megismerheted az érzéseit. Ha tetszett kérlek pipálj és komizz. x :)

15 megjegyzés:

  1. nagyon imádom:3!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon-nagyon imádom :$ Hamar a következő részt <33

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nagyon jó lett! benne lennél egy oldalcserében?

    VálaszTörlés
  5. Iszonyat jo.imádom siess kövivel:)))

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszett :)

    VálaszTörlés
  7. Király lett :'3 nem baj hogy rovid....a lenyeg benne van xd

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett :) siess a kövivel nagyon :)

    VálaszTörlés
  9. Hamar kovit!!!!!! ISTEN A BLOG Ui: nekem tetszett, hogy az elozo reszben Harry bunkozott,igy sokkal izgibb volt, egy szorgos olvasod:)

    VálaszTörlés
  10. köszönöm :* MINDENKINEK ! :) ♥

    VálaszTörlés
  11. Szia, vár egy díj nálam: http://bradfordbadgirl20.blogspot.hu/p/dijak.html ( 18. díjnál van a blogod címe) :)

    VálaszTörlés
  12. Naaaagyon jó, egy a baj, együltőhelyemben elolvastam az egészet és naagyon várom már a folytatásokat! :) Ügyes! puszii :*

    VálaszTörlés
  13. Szia!
    Meglepi díj! :3
    http://escapeofthehell.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés