2014. október 26., vasárnap

Huszonnyolcadik rész: Akarlak!


Sziasztok! Vártam, vártam de nem kaptam több kommentet... De azért hoztam nektek egy újabb részt. Remélem ez már akkor jobban fog tetszeni. Jó olvasást! x

Emily:

" Vajon egy fülledt nyári estét mivel lehet a legjobban eltölteni? Hát persze, hogy egy hatalmas nagy bulival. Még szerencse, hogy a városba mindig van valami jó kis party. Miután mindenki feldolgozta, hogy Harryvel járok, áttértünk az esti buli megszervezésére. Két kocsival megyünk át, és értem fél 9-re jönnek. Harry mindenképp átakart jönni előbb, hogy segítsen kiválasztani a ruhám, de sikeresen lebeszéltem róla, mondván, hogy a szüleimen úgyse tudna keresztül jutni. Ezért ő is a kocsiban fog várni. Hat óra körül haza mentem, hogy legyen időm elkészülni. Egyrészt fogalmam sem volt, hogy milyen ruhát kéne felvennem. Most, hogy Harrynek is szeretnék tetszeni, kicsit nagyobb nyomás lett rajtam. Lefürödtem, elintéztem a női dolgokat, majd a vizes hajamra raktam egy kisebb pakolást. Addig amíg az rajta volt, neki álltam kiszedni a szemöldököm, majd ruhát és cipőt válogatni. Félóra múlva kimostam a hajamat, majd megszárítottam és kivasaltam. Előkerestem egy szexisebb fekete-csipkés fehérnemű szettet, majd egy testhez simuló fekete miniruhát húztam fölé. Leültem a tükröm elé, és elkészítettem egy füstös sminket majd egy kis barackízű szájfényt kentem magamra. Az órámra néztem és láttam, hogy negyed 9 múlott. Gyorsan bepakoltam egy kisebb táskába a szükséges holmim, majd magamra kaptam a 8 centis sarkú cipőm, és már indultam is. Mire kiértem a kiskapun, a kocsi akkor parkolt le előttünk. Beintettem az első ülésre Aronnak és Zoenak, majd a hátsó ajtóhoz mentem, mire az váratlanul kinyílt. Harry kukucskált ki rajta:
- Szia gyönyörűm!-bókolt.
- Szia!-huppantam be mellé, majd adtam egy rövid csókot a szájára.
- Hmm, rohadt jól nézel ki és barack ízed van!-súgta a fülembe, amire nevetni kezdtem, ugyanis a száján kiáramló levegő megcsikizte a nyakam.
- Mi olyan vicces ott hátul?-szólt hátra Zoe.
- Semmi, semmi.-csaptam rá Harryre, aki egyre csak közeledett.- Köszönöm.-súgtam oda neki végül.
- Sajnálom haver, hogy nem ihatsz.-mondta Harry néhány perc múlva Aronnak.
- Legalább tudok rátok vigyázni.-válaszolt, majd a vissza pillantó tükörbe rám kacsintott. A kezembe temettem az arcom, mert tudtam mire gondolt.
- Az csak egyszer volt, jó?-mondtam zavartan.
- Miről nem tudok?-mondta szinte egyszerre Zoe és Harry.
- Semmi!!-kiáltottam, viszont Aron beszélni kezdett.
- Egyszer egy családi összejövetelen Emily kicsit sokat ivott, és nekem kellett rá vigyáznom.-nem mondott sokat, de a többieknek elég volt szerencsére.
- Jó! Csak így bírtam ki a sok bájolgást.-nevettem fel, majd Harry vállára hajtottam a fejem.
- Mostantól én vigyázok rád.-búgta nekem édesen Harry.
Válaszkép összefűztem az ujjainkat, majd csendben utaztunk még egy pár percet, ugyanis nem sokára megérkeztünk.
Pont időben jöttünk, még maradt néhány szabad hely a bárban. Mattek is megérkeztek utánunk 5 perccel. Egyből befoglaltunk egy szabad nyolcas boxot. Cuccainkat lepakoltuk, majd egyből mindenki az italozáson törte a fejét.
- Mi lenne ha leülnétek én pedig hozok 8 pálinkát!-szólalt meg Matt.
- Pálinkát?-fintorodtam el.
- Van egy nagyon finom meggy pálinkájuk Em, kár lenne kihagyni!-mondta, majd azonnal a pulthoz sietett. 
Shanon és Tom azonnal táncolni mentek, de én úgy voltam vele, hogy előbb innom kell. Nem sokára Matt, már hozta is a 8 .. nem, várjunk csak .. 16 darab pálinkát.
- Nem számoltad el magad egy kicsit?-veregette vállon őt Harry.
- Ne hülyéskedj! Fejenként kettő, meg se kottyan.-kacsintott, majd egyet azonnal le is húzott.
- Viszont Tia és én nem iszunk.-mondta Aron.
- Ja persze, ti vezettek!-rántotta meg a vállát, majd ördögien elvigyorodott.- Akkor kettővel több juuuuuuut ...-nézett köbre a társaságon, majd rajtam állapodott meg a tekintete.- Emilynek.
- Na persze! Elég ez az egy is!-emeltem fel a kezemben tartott poharat.
- Még ezt se ittad meg!-mondta Harry mosolyogva. Több se kellett, egyből lehúztam, majd egy kisebb koccanással letettem.
- Oké, ez szép volt!-dicsért meg Aron.- Akkor a másikat a kedvemért, mert én nem ihatok.-nézett rám cukin.
- De akkor mindenki igya meg velem a másodikat!-néztem itt sokat mondóan Harryre és Mattre.
- Oké, egészségetekre!-mondtuk egyszerre.
- Már csak ezek maradtak.-mutatott az előttünk álló négy kis teli pohárra.
Ez már így sok lenne egyszerre, ezért megkértem Harryt, hogy hozzon nekem egy kólát kísérőnek.
- Nem sokára!-dugtam ki a nyelvem Mattre, majd Zoe mellé ültem.
- Látom jól meg vagytok!-célzott Harryre a drága barátnőm egyből.
- Aham, nagyon bírom.-hajtottam a fejem a vállára, mert egész nehéznek éreztem.
Lehet, hogy erősebb ez a pálinka, mint gondoltam. Nagyon finom meggy ízt éreztem csak, de most már kezd ütni.
- Köszönöm.-vettem el Harrytől a kólám, majd azonnal inni kezdtem.
- Ő is téged!-bólintott a fejével Harry keze felé, ami a meztelen combomon pihent meg.
- Érzem!-nevettem fel a kezére célozva. Először Zoe nem értette és csak vállon veregetett, majd annyit mondott, hogy látom megütött a pia. De amikor leesett neki, hogy a kezéről beszélek a combomon, oda súgta:
- Mást is éreznél mi?
- Hülyeee!!!-kiáltottam fel, olyan kis perverz volt ez tőle.
- Mi ez a vidámság Em, csak nem inni akarsz?-kérdezte Matt rögtön, majd már adta is a kezembe a poharat.
- Istenem segíts!-mondtam, majd nagy nevetés közepette lehörpintettem.- Wleee! Erősebb mint gondoltam.-mondtam és inni kezdtem a kólám. Azonban mielőtt lerakhattam volna az asztalra, Zoe elkapta a kezem és kihúzott a boxból. Gyorsan oda tudtam még adni Harrynek a poharam, majd már a táncparkett közepén találtam magam.
- Azt hiszem eleget ittál már a tánchoz.-poénkodott Zoe, majd riszálni kezdett. Enrique Iglesias száma lassan véget ért, majd egy új kezdődött. Ritmusosan dülöngélni kezdtem, majd a kezemet is társítottam hozzá. Éreztem, hogy az alkohol most kezd hatni igazán, véremben száguldozni kezdett az érzés, és talán a rettentő hangos zene miatt éreztem azt, hogy itt a helyem. Jesszus! Tuti, hogy az alkohol miatt érzek ilyesmit. Megráztam a fejem, hogy ne gondolkodjak annyit. Mire oldalra pillantottam Matt hatalmas mosolyát láttam meg az asztalunknál. Majd Harryvel felénk kezdtek közeledni. Persze, hogy nem volt üres Matt keze. Hozta magával az utolsó kör pálinkákat. Tudtam, hogy ha ezt még legyűröm, részeg leszek. De nem érdekelt, talán az eddigi alkohol hatására, egyből kikaptam a kezéből a piát és felhajtottam. Az épp arra járó pincér tálcájára rá raktam, majd azzal a lendülettel Harryhez fordultam. Ezt a jelenetet vigyorogva nézte végig, látszott rajta, hogy ő is ivott már elég sokat .. de mondjuk még mindig én érzem magam részegebbnek. Nyaka köré fontam a kezem, majd tekerni kezdtem a csípőm. Egyáltalán nem zavartattam magam. A tömeg körénk gyűlt, így az asztalunkat már nem láttuk. Mindenki elvolt foglalva a saját párjával. A zenét kicsit erotikusnak találtam, ezért a mozdulataimat is ebbe az irányba vittem el. Éreztem, hogy Harry is veszi a lapot, ugyanis a kezei a derekamról a fenekemre vándoroltak. Egy S alakot csináltam a testemmel a testén, majd egy gyors csábító csókot adtam a szája szélére. Miközben a csípőm folyamatosan mozgott, rávillantottam egy gonosz mosolyt, majd megfordultam a kezei között. Fenekemet hozzányomtam a nadrágjához, ahol mintha éreztem volna már valamit. Vagy csak túl részeg voltam, nem tudom. De nem foglalkozhattam ezzel olyan sokat, ugyanis Harry a nagy tenyerét a hasamra rakta, ami eléggé zavaró volt. Hisz a hüvelykujjai pont a melleim alatt voltak, a kisujjai pedig pont az érzékenységem fölött. De tudtam, hogy csak kínozni akar, ezért újra visszatértem a csípőringáshoz. Bal kezemet felemeltem és beletúrtam a göndör hajába, mire egy morgást kaptam válaszul. Tudtam, hogy már nagyon felhergeltem, de nem bírtam leállni. Élveztem, hogy végre mindenki előtt csinálhatjuk ezt. És nem kell azzal törődnünk, hogy valaki meglát vagy esetleg leszól. Élveztem, hogy Harry is felszabadult és nem fogja vissza magát. Erre bizonyíték az is, hogy amikor elég erősen neki nyomtam a csípőm - a már igen kemény ágyékának-, nagyon nagyon közel húzott magához a jobb kezével, a ballal pedig a melleimet fogta át. Erre a váratlan és intenzív érzésre oldalra billentettem a fejem. Ő ezt kihasználva nedves csókot nyomott a nyakamra.
Ez volt a pont amikor teljesen elvesztettem az eszem. Talán az a négy pálinka is betett, de az, hogy a leggyengébb pontomon kezdett el izgat ... nem bírtam sokáig. Megfordultam és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Ez a mozgás! Ez a mozgás ebben a ruhában! Ez a mozgás ebben a ruhában a bár közepén! Ez a mozgás ebben a ruhában a bár közepén ilyen közel hozzám .. kibírhatatlan!-mondta egy egy csókokkal közbe fűzve.
- Tudom édes!-becéztem én is véletlenül, először az alkohol hatására. Tudom, hogy mindent rá fogok, de erre nincs más magyarázat. Nem hiszem, hogy így viselkednénk, ha nem ittunk volna ennyit. Tudom, hogy már rég voltunk együtt kicsit intimebben, de ennyire nyíltan még nem viselkedtünk. És ebben segített az alkohol, hogy mások előtt felszabadította a gátlásainkat. Még egy két csókot váltottunk, majd húzni kezdett valamerre, miközben felhangzott egy újabb csajos szám.
- Hova megyünk?-kiáltottam át a hangos zenét.
De ő csak megfordulva rám kacsintott és húzott tovább. Egy folyosó szerűségre érkeztünk, szerintem erre vannak a wc-k. Azonban megállt egy üres falrésznél, majd neki dőlt. Elé állva vártam, hogy mondjon valamit.
- Táncolj nekem!-fogta meg a kezem, majd magára húzott.
Kérdések nélkül újra mozogni kezdtem. Minél többször hozzá dörgölőzve a büszkeségéhez. Egyre hangosabban nyögött fel, azonban amikor belenéztem a sötét szemeibe, valami bennem is megmozdult. Vággyal töltődtem fel .. a szeme és a szája között cikázott a tekintetem, amit ő is észre vettem.
- Azta kurva!-mondta szinte nyögve, majd lecsapott az ajkaimra.
Maga alárántott és helyet cserélve engem lökött neki a falnak. Amikor a vállam megérezte a hideget, belenyögtem a szájába. De őt nem zavarta, sőt mélyebben szívta be a nyelvem. Egyik kezét a tarkómon tartotta, míg a másikkal felhúzta a lábam a combjára. Csupaszon éreztem az ő meleg férfias tenyerét. Szinte már ettől bizseregni kezdtem. Csak csókolt és csókolt, amikor hirtelen megállt és így szólt:
- Ne haragudj a hevességem miatt, de láttam a szemedben a vágyat, és azzal a csókolj meg nézéssel néztél rám, és nem bírtam visszafogni magam.-kért bocsánatot halkan, bár semmi szüksége nem lett volna rá. Ezt éreztetve megcsókoltam, ő pedig tudta, hogy miért. Tudta, hogy nem zavart, sőt arra is rájött, hogy folytatást szeretnék. Ismét elkapta a kezem, és behúzott a tőlünk néhány méterre lévő mosdóba. Az ajtó zárható volt, ugyanis meghallottam az zár kattanását, miután Harry is bejött. Ott álltam a tükörnek háttal, mire oda jött és hirtelen felrakott a pultra. Olyan sebesen, hogy a fejem hátra csuklott. Persze ő ezt ismét kihasználta, és csókolgatni kezdte a nyakam és a torkom. Szinte vonaglottam alatta, főleg amikor meghallottam azt a szót, ami az én fejemben is megfordult:
- Akarlak!-mikor ránéztem Harryre, láttam, hogy teljesen őszintén gondolta. Egy pillanatra lehunytam a szemem, mert a keze becsúszott a szoknyám alá, de tudtam, hogy válaszolnom kell.
- Én is!-mondtam neki végül, majd beharaptam az alsó ajkam. Egy szexi mosolyt villantott, majd azonnal megcsókolt egy olyan most-végre-az-enyém-leszel csókkal."

Ui: Remélem erre a részre jönnek a kommentek, és akkor ismét megpróbálom a következőt jó hosszúra írni. Szép estét! x

26 megjegyzés:

  1. I-M-Á-D-O-M egyszerűen imádom alig várom a kövit siess <3

    VálaszTörlés
  2. Fenomenális egyszerűen imádom :)Nagyon ügyes vagy :) siess a következő résszel xxx

    VálaszTörlés
  3. Ez egy igazán eseményekben gazdag rész volt és ismét szuper lett. :) Nagyon várom a kövi részt :*

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett! Kíváncsian várom a folytatást! :D

    VálaszTörlés
  5. Ez (is) hihetetlenül jó lett és be került a kedvenceim közé;) már nagyon várom a folytatást:D

    VálaszTörlés
  6. Már règen olvastam ilyen szupi szuper részt ! ^^ ♥

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó rész lett ez is! Hozd a kövit, ahogy tudod! :))

    VálaszTörlés
  8. Omg omg.Nem kapok levegőt.Bombasztikus volt.Miért kínzol??? Na megyek is mert szúr a tüdőm.Csodás vagy. <3<3<3<3<3
    Szia!! :-))

    VálaszTörlés
  9. IMÁDOMMM!!!! Siess a kövivel!!!!

    VálaszTörlés
  10. *-----* annyira jo. Olyan jol irsz es egyszeruen tokeletes az egesz. Siess a kovivel <3 *--*

    VálaszTörlés
  11. Miert ilyenkor hagyod abba a reszt?????! Aaaa gyorsan a kovit

    VálaszTörlés
  12. EZEK UTAN MEG KEPES LENNEL ABBAHAGYNI A BLOGOT?! HAT NORMALIS VAGY TE?! :D Komolyan, nem lehetne, hogy egy KICSIT -mondjuk még 30, aztan még 30, aztan még 30 resszel - hosszabbra irod.?? LECCI LECCI LECCI. Konyorgom neked SOKAK NEVEBEN h
    NE
    HAGYD
    ABBA.

    imadunk teged es az irasaidat is; nem hagyhatsz el minket! :D ♥♥♥

    VálaszTörlés
  13. Egyszerűen imádom a blogot, eddig ritkán kommenteltem ezt röstellem is, de ha kevés a komi az jelen esetben nem azt jelenti hogy nem tetszik amit csinálsz, hiszen minek kijelenteni hogy ez űűber fantasztikus,;) ha egyszerűen csak egyértelmű, mindenesetre itt vagyok és tűkön ülve várom a folytatást!!<3

    VálaszTörlés
  14. Sziaa. Én nem rég találtam rá a blogodra és egyszerűen imádom. *-*
    Olyan jól le tudod írni a dolgokat, és a csaj stílusa is tetszik.
    Remélem még jó sok rész lesz, mert őszintén, nekem ez a blog tetszik a legjobban, amit valaha olvastam. *---*** Folytaasd!!! *-****-*-*-*-*-**

    VálaszTörlés
  15. Sziaaa nagyon jo resz lett mint az osszes tobbi.nagyon nagyon imadom a blogodat :-)

    VálaszTörlés
  16. Szó szerint ez a legjobb blog amit eddig olvastam!! Nagyon jó lett ez a rész is, úgyhogy várjuk a következőt!!! :)

    VálaszTörlés
  17. Kedvenc blogom!!!
    Imadom az egész törit.A mostani rész pedig fantasztikus!!!Kár h nem sokká vége....Hamar kövit!!!! ♥♡♥

    VálaszTörlés
  18. Azta mindenit :o ♥ nagyon szépen köszönöm mindenkinek ezeket a kedves szavakat ! :) a következő rész elején akartam megköszönni, de az egy kicsit csúszni fog, ezért gondoltam ide írok:
    Tényleg fantasztikusak vagytok .. csak az ilyen érzések (kommentek) miatt írom, mert örülök, hogy ennyire megfogott titek az írásom. :)
    Őszintén szólva eddig nem gondolkoztam folytatásba - újat kezdtem volna talán idővel - de most hogy ennyien írtátok, hogy ne hagyjam abba, elgondolkodtam, hogy mi lenne ha lenne majd egy második évadja?! Az pedig már a suliban játszódna ... :3 Lennének ötleteim, de ez sok mindentől függ még. Pláne, hogy ti vevők lennétek rá? :)
    Na majd még megbeszéljük ezt. Addigra is élvezzétek ki ezt az utolsó őszi szüneti napot. A rész pedig a jövőhéten jön ... khm izgalmakkal . ;) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jah hat az nagyon jo lenne tenyleg :D tehetseges vagy es nem mindennapi torteneteket tudsz kitalalni...a te torteneted nem olyan ambol vagy 30tudok meg talalni hanem egy nagyon kulonleges ;)

      Törlés
  19. Lehet, hogy már vége, és emiatt nem is aktuális, de azért leírom.
    Az elmúlt pár részre rátaláltam, és ezek alapján írok.
    Szerintem lehetne több fantázia a blogodban, teljesen őszintén és mindenféle rosszindulat nélkül írom ezt. Mondjuk több szálon futó történet, vagy esetleg vihetnéd tovább úgy, hogy Emily már nem Harryvel van, esetleg mások is összejöhetnének egymással. Csinálhatnának több "veszélyes" dolgot, jöhetnének új szereplők is, akik nem a One Direction tagjai, bemutathatnál családi háttereket esetleg. És amikor olvastam a címét, tényleg egy igazán vad történetet képzeltem el, és alig vártam, hogy olvashassam, és kedvem támadhasson "vadulni". Erre csak egy sablonos szerelmi történetet találtam, ami két emberről szól (ráadásul Harry Styles arcával nem túl jó elképzelni a jeleneteket, de ez már szubjekítv dolog). Lehetnének benne tényleg igazán vad, a valóságtól elrugaszkodó dolgok. Nem tudom, hogy mennyire érted, amit mondok. Ez alatt azt értem, hogy mindent beletehetnél, ami eszedbe jut, minden extravagáns dolgot, legyen az szexualitás, tudatmódosítás, mindenféle kísérletező lázadó tinik cselekedetei, természetfeletti dolgok akár, sőt, én még a cím alapján leszbi jelenetet is simán beletettem volna. Tudom, hogy ezt még olvasni is botrányos lehet, de ettől lenne a történet kevésbé valóságos, és sok olvasó arra használja a blogokat, hogy minél jobban maga mögött hagyhassa a valóságot. Lehet, hogy te nem szereted az ilyen "durva" dolgokat, de sokan nagyon is. Tudom, mert én is írtam már ilyen blogot, és imádták, hogy ennyire abszurd. Példát mutatni meg úgysem fogsz egy bloggal, főleg, ha már Emily majdnem kielégítette Harry-t a szájával.
    Ez így ezek nélkül az undorító dolgok nélkül nem vad, csak egy nyári kis limonádésztori, ami írtó könnyen megunható. És kicsit sem egyedi sajnos. Rengeteg van ebből.
    Még egyszer mondom, hogy nem szeretnélek megsérteni, tényleg. További jó írást kívánok Neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Először is köszi szépen amit írtál, nem sértettél meg. :) Értettem amiket írtál és valóban írhattam volna bele olyan vad dolgokat amiket talán várnának az emberek, de egy idő után már nem akartam annyira elvadulttá tenni. Sajnos ahogy írtad nem rugaszkodtam el a valóságtól.
      -
      Egyébként ebben a blogban (amit egy barátnőmmel írtam és már befejeztünk) pont van benne egy évadnyi drogozás, meg egy évadnyi psziho-véres-elrablós dolog stb. :D http://5ways1directionfanfiction.blogspot.hu/ 3.-4.-5.fejezettől kezd úgymond izgalmas és jobb lenni. Ott jönnek be ezek.
      -
      No de most nem az a blog a lényeg. Csak szerettem volna mutatni, hogy abban már kijátszottam úgymond néhány kártyát. Ebben a blogban a vége fele inkább az össze jövős dologra koncentráltam.
      De ha lesz második évad (sulis) akkor igyekszem néhány dolgot megfogadni azok közül amiket leírtál. Gondolok itt új szereplőkre, más kapcsolatokra ilyesmi. :)
      Viszont annyiban nem értek egyet, hogy nem egyedi. Eddig pont azt kaptam szinte mindenkitől, hogy ilyet még nem olvasott, és különleges. Én sem találkoztam hasonlóval. És most nem olyanokra gondolok ahol Harry és egy lány összejött bizonyos körülmények között.
      Mert szerintem ez a blog, egy átlag lány életét írja le egy olyan helyen ahol van egy közösség. És velük próbálja ki a nyári dolgokat, illetve a szerelmet. De hát kinek mi. :)
      Köszönöm, igyekszem majd extrémebb dolgokat bele vinni. :)

      Törlés
    2. ((ui: most így vissza olvasva szerintem volt egy két vadabb de "földhöz ragadt" rész is. Igazából azt sikerült kiépítenem, hogy a haverságból, hogy jutottak el egy rendes kapcsolathoz. Szerintem ezt sikerült is átadni kisebb nagyobb huncutság, veszekedés, és más pasi által is. :))

      Törlés
  20. Most akkor lesz 29. Resz?????

    VálaszTörlés
  21. en nagyon imadom, szerintem nincs meg gy ilyen blog de komolyan :) es imadnam a 2 evadot es az is jolenne ha Harry tul laza,vadulos oldala vissza jonne..de iszonyat edesek amugy Emilyvel legjobbak egyutt. Szoval ne hagyd abba mert en beleoruulok ha nem olvashatom tobbet. Nagyon ugyes vagy es nagyon jo reszeket irsz.Es akkor szavazas: MASODIK EVADOT KERUNK! varom a kovi reszt, puszillak xx

    VálaszTörlés